lovak és túzok

 

a karácsony előtti hétvégén (amikor kanton tartonány teljes fizetőképes kereslete úgy tűnik, évi rendes zarándoklatként amúgy is testületileg levonul a különleges igazgatású területre xmas shoppingolni, 3 emeletnyi sorbanállást produkálva pl. az apple store-ban) a következő dolgokra derült fény. egyrészt, hogy 10 főnyi húszonéves (értsd: már a mobilkorszakban szocializálódott) nemzetközi zsákbolhával hipszterkével elindulni egy olyan helyre, ahol a wifi csak ritkán és találomra, a kínai mobilszolgáltatók pedig egyáltalán nem működnek biztos recept instant káosz, totál időelbaszás és helyrehozhatatlan csoportdinamikai feszültségek előidézésére. ráadásul gurulós bőrönddel (!), basszameg, amit nem lehet otthagyni a hostelben, az emberiség megérett a végítéletre. másrészt, hogy az ikea és a burger king innen nézvést tulajdonképpen elég otthonos hely, ha nem veszed meg jó előre a vonatjegyet, és 4 órán át szopódsz a pályaudvaron, mire felférsz egy szerelvényre. aztán meg, hogy hongkong pont olyan, mint kína, csak:

• londoni emeletes buszok járnak
• kantonit beszélnek, hagyományos kínai írásjegyeket és nem pinyint, hanem egy saját fejlesztésű átírást használnak, ami mandarin kínait egyszerűsített írással és pinyin transcripttel tanulók számára csak igen kevés fogódzót nyújt
• cserébe a túlnyomó többség beszéli az angolt, sőt a kereskedők a 普通话-t is
• mindenki a rossz oldalon hajt
• csomó indiai (pakisztáni?) jön szembe, vagy árul órát az útfélen (ez indiai kajáldákat is jelent!)
• a buszsofőrök tök jól vezetnek
• feltűnően sokan hordanak cath kidson és fjällräven táskát
• nem csak elvétve, koldusként, hanem csak úgy, teljes jogú, random szembejövő állampolgárként is látni mozgássérülteket
• mindenütt (szálláson, kocsmákban) alapértelmezett fedélzeti szolgáltatás az ingyenes és pontos térkép
• borotvált, technikai cuccban feszítő oútisok szállítják a méregdrága vasaikat a metrókocsik bringakompatibilis végében (összecsukós bringát GZban is sokan hurcolnak a metrón ám)
• a városban viszont csak egyszem biciklistát láttunk 2 nap alatt, az is ki volt világítva elől-hátul (vö. a mainlanden a megszámlálhatatlanul sokcsilliárd bicósból eddig összesen három kivilágítottat láttam, ebből kettő valószínűleg külföldi diák volt)
• vagy nem köpködnek, vagy csak a hálószobáik magányában, vagy pont nem hallottam egyszer sem
• a mozgólépcsőn mindenki magától egyes sorokba rendeződik, és a jobb oldalon kapaszkodik, amitől különben budapesten is leesne az állam, itt, a balos közlekedéssel együtt viszont kicsit zavarbaejtő néha
• a tiantan buddhához menet bivalyok (!) legelésznek az út mentén: )
• rengeteg a laowai (kb. külföldi és/vagy fehérember)
• régen vert pénzérméken még mindig bele lehet futni őfelségébe
• ja, és mindenütt brit szabvány konnektorok vannak, hosszabb időre érdemes konverterrel felszerelkezni

kevés szutyok telefonos kép erre. 

teljesen offtopic ugyan, de nekem reveláció számba megy ez a beszédes "a fűtés nélküli guangzhoui tél" című blogbejegyzés, melyből kiderül, hogy kínában olyannyira csak a jangcétól északra létezik központi fűtés, hogy a folyó mindkét partján átívelő nanjingi egyetemi kampuszon például állítólag a kollégiumi épületek déli felében nincs is fűtés, csak a túlparton. ez sok mindent megymagyaráz. nincs sokkal melegebb amúgy, mint a tavaszias magyar télben, esős heteken 4-11 fok, napos heteken akár 6-20. csak hát a fűtés, ugye.

kinek-kinek hite szerint boldog vizsgaidőszakot, ló évét, illetve túzok évét, hej!

blättern

hát, akkor boldog karácsonyt!

ádventi kalendárium - 23

a kínaiak - a kantoniak legalábbis - furcsa viszonyban vannak a képeslapokkal. a c15 legtöbb veteránja eleve nem is látott itt még olyat (mondjuk, a dél-amerikaiak szerint is valami európai úri huncutság lehet a műfaj), nekem kerek egy hónapomba telt, mire hozattam egy párat a legközelebbi utcai árussal pult alól. majd mikor megpróbáltam feladni őket itt az egyetemen, a postáskisasszony a kezembe nyomott egy laponként mintegy 65 centire rúgó bélyegcsíkot, hogy akkor ezeket kéne applikálni a küldeményekre. és ez még az a felkészültebbik posta, amelyik közvetlenül a nemzetközi diákok kollégiuma mellett foglal helyet. sokadik próbálkozásra egyetlen lapot aztán nagy nehezen sikerült október 6-án postáznom yangshuóból, a személyzet megesküdött, hogy két hét alatt ott lesz. november 12-re oda is ért. (az is váratlanul ért némiképp, hogy sem a borítékokon, sem a bélyegeken nincs nyalogatni való ragasztóanyag, hanem a hosszas sorállás után az ember kezébe nyomnak egy csirízes küblit vagy egy ragasztó-stiftet, hogy 3 cekkerrel a kezében, álló helyzetben, 8.4 fő/m2 helyi lakossal a hóna alatt, rögzítse a lapokra a megfelelő címletet, majd lépjen vissza az sor végére, egy dobásból kimarad.)

igen-igen, mindezt finom utalásféleképpen írom, alighanem a karácsonyi lapjaim később érnek haza, mint én - if at all. remélem, a kínai újév azért meglesz.

ádventi kalendárium - 22

mindezidáig összesen másfél darab (az egyikre nem emlékszik semelyikünk sem, hogy melyik aluljáróban találtuk) olyan ATM-et sikerült találnom guangzhou szerte, amelyik hajlandó pénzt adni az otthoni cibes domborkártyámról, amit indulás előtt külön arra a kérésemre állítottak ki, hogy olyan kártyát szeretnék, ami tutira működik kínában is. az egyetmszigettől egy olyan kellemes 50 percnyi metrózás, és az egyenleglekérdezés ott sem működik, valamint azt is a masina határozza meg, hogy aznap éppen milyen összeget lesz szíves rábocsátani a rendelkezésemre, mindent azért nem lehet. a többiek külföldi kártyái is teljesen találomra, de az enyémnél azért nagyobb találati aránnyal működnek itt.

ádventi kalendárium - 21

az orrfújás itt nem annyira dívik, bár ránk, külföldiekre nem vettem észre, hogy neheztelnének érte. (alpin sztájlban ők is fújják persze, csak a zsebkendőért nincsenek oda. nincs is szebb, mint az utcai kajaüzérek sziluettje, amint a kordé szélén megtörlik a kezüket a következő kuncsaft kiszolgálása előtt.) minden további nélkül szívja viszont az orrát mindenki, nem kötik őket holmi nemi sztereotípiák. gyakori, hogy mikor a 8 másodpercenként ismételt, szaggató basszus slejmhúzásra önkéntelenül hátrakapom a fejem a mozgólépcsőn, nem egy 85 kilós tetovált vízvezetékszerelő tárul a szemem elé, hanem egy decens irodai kosztümben pompázó, angyalarcú modell lány. ugyanez áll a nyílt színi orrtúrásra is.

ádventi kalendárium - 20

vagy én vagyok extra peches, vagy a kínaiak tényleg kínosan ügyelnek arra, hogy a forgalomba bocsátott turistatérképek 1.) semiképp se legyenek elérhetőek olyan helyeken, ahol esetleg a turisták is számíthatnak rájuk, 2.) igényesen kidolgozott képzőművészeti alkotások legyenek, ugyanakkor lehetőleg nyomokban se tartalmazzanak releváns információt. ilyen lehet az alieneknek budapesten vonat- vagy BKV jegyet vásárolni.

ádventi kalendárium - 19

a hír igaz, a kínai gyerkőcök valóban lukasseggű gatyába vannak öltöztetve. vagy van alatta pelenka, vagy nincs (többnyire nincs). a gyerekeknek ez biztos tök frankó amúgy, meg biztos a szobatisztaságra szoktatás is könnyebben megy így (illetve a hideg északon, nem tudom, hogy van ez), de hogy az anyáknak pontosan miért jó, azt nem vágom. úgy működik a dolog, mint a kismajmoknál: ha a gyermeket megszállja az ihlet, az anya (vagy az apa vagy valamelyik nagyszülő, akinek épp az ölében van a baba - márpedig itt elég sokáig elég sokat vannak ölben a gyerekek) egy elegáns mozdulattal magától elfelé tartva irányba helyzei az eresztő sarjat. ha nagyon diszkrét szeretne lenni, leguggol vele (ha az anyának hosszú a haja (márpedig itt az anyák többségének igen hosszú a haja), hát, az bizony adott esetben belelóg a produktumba), vagy egy kuka fölé tartja (metróállomásokon pl.), vagy legalább igyekszik félrehúzódni. és mivel az ilyesmi bárhol, bármikor megeshet, minden hétre jut legalább egy ebéd vagy vacsora, mikor lehetőségünk nyílik legfeljebb 2 méterről szemlélhetni a módszert étkezés közben. és mit mondjak, erősen szurkoltam, hogy a távolsági buszon ne mellénk kerüljenek a kisgyermekesek.

ádventi kalendárium - 18

tényleg annál jobban mosolyognak, minél jobban utálják a szitut. ha például a tanszékből próbálok kiimádkozni valami engem nagyon is közelről érintő információt, válasz vagy segítség helyett kivétel nélkül mindig széles mosoly kíséretében biztosítanak arról, hogy minden lehetőt megtesznek, hogy segítsenek nekem/nekünk, hiszen ezért vannak. ha erre ismét (harminchetedjére is) felteszem ugyanazt az életbevágóan fontos kérdést, még nyájasabban mosolyogva kérik, hogy osszam meg velük, ha bármi kritikai észrevételem volna arra vonatkozóan, hogyan tudnának hatékonyabban a kedvünkben járni, de válaszolni, azt semmiképp sem hajlandók. ezalatt mindkét fél kölcsönösen elkívánja a másikat a büdös picsába fenébe, csak míg én egyre inkább vicsorgok és üvöltözöm, ők egyre elszántabban mosolyognak. (ezt sírás helyett is tudják ám.)

ádventi kalendárium - 17

a kínai nők bármilyen tetszőleges ojjektumot képesek fapofával viselni az utcán lábbeli gyanánt attól teljességel függetlenül, hogy tudnak-e benne járni vagy sem, hogy megközelítőleg az ő méretük-e vagy sem, illetve, hogy a szóban forgó tárgy egyáltalán cipő-e. különben is hajlamosak akármit felvenni bármivel vagy az ellenkezőjével.

ádventi kalendárium - 16

eddig azt hittem, a magyar a rajban legszarabbul mozgó állatfaj, pedig. még mindig reménykedem, hogy titokban van valami jól kiszámított, mögöttes közlekedéstudományi magyarázat arra, ami például a metrókban történik. egy ekkora országban, ilyen népességszám mellet csak értenek hozzá. nem tudom mire vélni, hogy a hosszú, de keskeny peronokon miért keresztben sorakoztatják fel a várakozó utasokat, hogy ezzel teljesen hézagmentesen lezárják a hosszanti irányban közlekedők (értsd: aki leér a mozgólépcsőn a peronra, vagy épp igyekszik elhagyni az állomást, tehát mindenki, aki nem egyhelyben áll éppen) útját. attól pedig mind a mai napig röhögőgörcsöt kapok meglepetésemben, hogy a tömeg nekiáll beözönleni a mertókocsikba mielőtt kiengednék a leszálló utasokat, ami ugye minden egyes esetben elkerülhetetlenül patthelyzetet és mozdíthatatlan dugót eredményez. ez az egész ráadásul kimondottan agresszívan, szinte ütésváltások mentén zajlik, életképesebb volna, ha nevetgélés helyett inkább könyökölnék, de hiába tudom előre, mindig készületlenül ér, annyira értelmetlen az egész. nem csoda, hogy vastag üvegfalat húztak a beérkező szerelvény és az utazóközönség közé, átjárás csak akkor lehetséges, ha a falon és a metrón lévő ajtók egyszerre kinyílnak. képzelem, milyen tömegszerencsétlenségek fordultak elő, mire ehhez a megoldáshoz folyamodtak. (itt GZban és foshanban a taxikban is cápaketrecek védik a sofőröket, azok is szép sztorik lehetnek, amik ezt indokolják.)

ádventi kalendárium - 15

budapest és guangzhou között a távolság légvonalban 5 243 mérföld, vagyis 8 438 km, azaz 4 556 tengeri mérföld. a repült kilométerek száma 8698, a körülbelüli repülési idő közvetlen járat esetén 12:26 óra lenne (ezt befolyásolhatják az időjárási viszonyok és légi útvonalak).

budapest - lat: 47.5, long: 19.0832996368
guangzhou - lat: 23.1166992188, long: 113.25 

az óraátállítás óta immár 7 órányi az időeltolódás.

ádventi kalendárium - 14

pont olyan szagom lett, mint a 华南理工大学 összes többi hallgatójának, vagyis a kamupszon kapható legolcsóbb mosószernek.

ádventi kalendárium - 13

a számtalan wtf trend közül az egyik kedvencem a micimackós goblein táskák, hátizsákok és bőröndök amúgy nem túl hivalkodó divatja.

ádventi kalendárium - 12

alighanem a csulázáshoz sem fogok tudni teljesen hozzászokni ittlétem alatt, de azért már egyre jobban viselem, hacsak nem evés közben ér a sztereóhatás. amitől viszont igazán kiráz a hideg, az a férfiak hosszú körme. engesztelhetetlenül iszonyodom tőle, és ez mit sem javult a 3 és fél hónap alatt. minden társadalmi osztályban jellemző a topmanagertől a legutolsó rakodómunkásig, ha az összeset nem is mindenki (bár nem kevesen), a kis- és/vagy hüvelykujjon nagyon sokan növesztik a körmüket. az így nyert szerszám a szó szerint értendő torokköszörülést, valamint a fülzsír és az orrváladék (széles plénum előtt - pl. metrón vagy kifőzdében - zajló) praktikus eltávolítását szolgálja.

ádventi kalendárium - 11

teljesen hétköznapi, hogy építkezésen, útépítésen doloznak nők is (nénik!).

ádventi kalendárium - 10

a buszsorfőrök természetesen simán blázolnak (meg harákolnak-csuláznak) menet közben. minden pilótafülkében van teásflaska-tartó mélyedés. ha valaki tud vezetni, azt hiszem, azt itt nem veszik föl a BKV-hoz. nem is a közlekedési stílust róvom föl nekik, a taxisok is furán küldik európai szemmel nézve, de ők kétségtelenül tudnak vezetni, ha rémisztően is. viszont tényleg nem utaztam még itt olyan buszon, ahol a padlófék-padlógáz váltogatásán kívül bármit fel tudott volna mutatni a sofőr. abszolút mindennapos, hogy cekkeres öreg mamák csecsemőkkel a karjukon, terhes anyák vagy plazmatévét cipelő gyanútlan utasok másfél métert csúsznak arcon a fedélzeten egy-egy teljesen megmagyarázhatatlan blokkolás nyomán. az utazóközönségnek erre arcizma sem rándul, eszükben sincs felsegíteni az áldozatot, szemlátomást szerintük is így van ez rendjén.

ádventi kalendárium - 9

amennyire meg tudtam figyelni, a kínaiak nem a kontinentális, hanem az angolszász avagy nyugat-európai metódus szerint kötnek, vagyis a jobb mutatóujjukkal tartják a fonalat a bal helyett. 
(tisztában vagyok vele, hogy ez a bejegyzés mekkora tömegeket szabadított meg végre az évek hosszú során át oly sokakat kínzó, már-már kilátástalannak tűnő találgatástól.)

ádventi kalendárium - 8

kínában állítólag egyáltalán nincsenek építésügyi szabványok. nem tudom, igaz-e, de minden további nélkül el tudom képzelni. itt guangzhouban mindenesetre egész biztosan nincsen két egyforma lépésmagasságú lépcső. 2.4 és 49.7cm között bármi előfordulhat épületen belül is, sőt. nincs az az alul- vagy felüljáró, ahol ugyanolyan lépcsők vezetnének fel-le mindegyik oldalon. az egyetemi aula, járda, térburkolat vagy bármi más kellős közepén minden látható ok nélkül, 25m hosszan végigfutó, 18mm-es bikkanás is teljesen bevett szokás. épp csak hogy mindenki kényelmesen hasraessen rajta.

ádventi kalendárium - 7

nem tudom, északon mi a helyzet, az itteni nők bármilyen irici-piciri, övnyi miniszoknyát, forrónacit pirulás nélkül hordanak bármilyen alkalomra (és meg kell hagyni, a túlnyomó többség gyönyörű, bár bizonyos helyzetekben kissé félrevezető látványt tesz így közkinccsé), viszont - objektív okoknál fogva - egy fia dekoltázst nem láttam itt, még a legforróbb kánikulában sem, több farpofa villan, mint mell(tartó). a fickók teljesen képtelen jampec-sérókkal igyekeznek kompenzálni, mindhiába. az ázsiaiakra annyira jellemző juvenilis jelleg amúgy is csak a nőknek áll jól, ugyanez a férfiaknál finoman szólva kevésbé vonzó.

ádventi kalendárium - 6

a kínai diákoknak az egész egyetemszigeten 11-től kijárási tilalom és kapuzárási pánik van ám (meg a néhány szerencsétlen külföldinek is, akiket nem a c15-ben szállásoltak el). nem is csoda, hogy ezen a mertóvonalon 10 után nem sokkal indul az utolsó szerelvény. utána csak a (motor)taxi marad.

ádventi kalendárium - 5

még ha a látványt véletlenül sikerül is elkerülni, kínában minden, de minden dolgok (mész az utcán, várod a metrót, ebédelsz, lábkörmöt vágsz, vizsgázol, kiállítást nézel, utazol a buszon, tusolsz, blogolsz, etc.) örökös akusztikai háttere az ágyékból homloklebenyig hooossszzaaan felszívott ordas harák, a zaftos köpés, majd a tartalmas taccsanás. mindig. mindenütt. (becsületükre legyen mondva, a mertóállomáson a többség a kukába csulázik.) férfiakra jóval jellemzőbb ugyan, de korántsem kizárólagos gender-privilégium.

ádventi kalendárium - 4

kínában mindenütt van kosárpálya. úgy értem, mindenütt.

ádventi kalendárium - 3

ha valaki tüsszent, a kantoniak nem mondják, hogy egészségedre. mást sem mondanak. a 一百岁 északi találmány lehet.

ádventi kalendárium - 2

ha lerobban az autód éjjel, az autópálya kellős közepén, kínában simán otthagyod, egyáltalán nem feltétlenül állsz ki vele az út szélére. ha mákod van, az utolsó pillanatban mindenki kikerül jobbra-balra. (itt a vészvillogózás sem divat, hogy legalább a következő kocsik ne futnának rá a meglepetésre.)

ádventi kalendárium - 1

a kínaiak nem a csontok mentén bontják a húst, hanem az egész állatot csontostul-szőröstül-bőröstül teljesen önkényesen ízekre hentelik egy nagykéssel, amit mi bárdnak hívnánk. így aztán bármiben találhatni szálkát. akár hirtelensült zöldségek közt is, ha felöntik húslével.

campus camp site

guangzhou, 13˚C, szitáló eső, sem a szobákban, sem a tantermekben nem fűtenek, a hajam mégis tart. ebben a kötött sapkának is van némi szerepe. (a britek és az indonézek még mindig rövidgatyában meg tangapapucsban mászkálnak, mondjuk, de ők nem adnak mérvet, és hülyén is festenek így kabátban-kesztyűben.) fejlámpával gépelek, és csak remélni tudom, hogy kábé a kagylóba pisiltem. víz és internet most éppen van, a villany viszont jó 4 órája nyomtalanul elmúlt  a szobánkból, a pedellus azóta is rögtön jön, hogy orvosolja a helyzet. epedve várom. igen, a bojler is villanyról menne. még szerencse, hogy nincs parketta, januárban gondolom, minden különösebb skrupulus nélkül eltüzelném.

ha nem lennék náthás, biztos türelmesebb volnék a managementtel.

quotidian

a minap egy amolyan guangzhoui tűzraktérből hazafelé jöttömben, egy helyi érdekű, egyetemi rockbanda koncertje alatt szembesültem a ténnyel, hogy a hörgős-duplázós koncertre a helyi ifjúság színe-virága vonatozással (!) reagál. néha hedbengeltek is, de azt is szigorúan egymásba kapaszkodva. a játszó személyek pedig két metálhörgés között között azonnal visszavedlettek engedelmes diákokká, és kérve kérték a tanár urakat, hogy ugyan volnának szívesek még egy kis basszust adni a monitorba, de ez sem segített a csapnivaló hangosításon. viszont legalább végig mutatták a dalszöveget kivetítőn (KTV nation), tiszta 听力课。

ezzel szemben az utánuk következő decens country-sanzon-dinnyésjózsef együttes (akusztikus gitár, basszus, tabla) frontembere az "édesanyám két szép szeme", a "tudtam én, hogy fájni fog, mégis szeretlek" és az "újra itt az ősz" eldallása után szemrebbenés nélkül megkérdezi a közönséget, hogy 你们觉得我帅不帅? (szerintetek is jóképű vagyok, nem?) mire ők röhögés helyett torkuk szakadtából sivalkodnak, hogy de mennyire. ki érti ezt.

ám a törpök élete nem csak játék és mese, pláne nem turistáskodás. a múlt héten egy kivétellel minden nap midterm vizsgáztunk (azóta kiderült, mindegyik megvan, huhh), úgyhogy mostanában nemigen mozdultam az asztalom mellől, leginkább a jobb kézfejem unalmas ínhüvelygyulladásával töltöttem a szürke hétköznapokat. azt is megtudtam (magától értetődően nem a tanszéktől, hanem egy osztálytárstól, véletlenül, most, novemberben), hogy a HSK nem csak lehetőség, hanem kötelező, ráadásul januárban, hogy a többi vizsgába is belekavarjon. ez nem javított az itteni nyelvoktatási gyakorlatról formált, egyre lesújtóbb véleményemen.

ha nem is utazósak, azért itt van néhány kép, mintha világot látnék (nem tudom, mikor futja majd rendes képfeliratokra).

délután kultúrfesztivál lesz az egyetemen, a szobatársam a kazah műsor főszervezője, két napja jelmeztár és back stage a szobánk.

végre tényleg itt az ősz különben, bár jobb szeretném, ha ehhez nem kéne mindig valahol hurrikánnak pusztítania a közelben. a fák erre a hírre nekiálltak illatos lila virágokat hozni; a fű még októberben annak renje s módja szerint kiégett, amúgy minden csak csoffad, fakul kicsit, a lomb javarészt fent maradt. nappal 18-25, este 10-16 fok van, néha esik is, de nem vészes. lassan vásárolnunk kéne egy hajszárítót.

off season

a dél-kínai-tenger a csendes-óceán része, amely délnyugaton szingapúr és északkeleten a tajvani-szoros között terül el. mintegy 3,5 millió km²-es területével a föld egyik legnagyobb tengere (az óceánokat nem számítva).

osztálykirándulás on acid

a róka a legravaszabb állat. három napig üldöztem, és csak, mikor végre kilőttem, derült ki, hogy kutya volt. na, így nem próbáltam ki a paintballt pont. mikor (egy hiábavaló szombat hajnali kelés és rengeteg váratás után) belefogtunk, derült ki, hogy nem is paintball lesz, hanem laser-tag, vagyis még csak az sem. mindenesetre, ha már ott voltunk, lelőttünk minden kínait, akin ellenséges sapka volt. annyi kiderült, hogy fegyveres konflikus esetén sosem szabad a nepáliakkal és a kazahokkal szembenálló oldalra keveredni.

múlt 7végén pedig - a kínai kormány véghetetlen nagyvonalúságából - "ismerje meg kanton tartomány szépségeit" jeligére osztálykirándulni vittek minket a SIÉsek. szombaton foshanban (佛山) kezdtünk, egy jó 500 éves kerámiaégető-kemencénél, ahol a frissen a kezünkbe nyomott konfuciusz ösztöndíjas okleveleinkkel kellett mosolyogva pózolni a csoportképhez, és ezzel az út tulajdonképpeni célján (ti. az iskola propagandacélú dokumentációs kötelességén) rögtön túl is voltunk. mivel a kínai guide-ok angolul próbáltak ismeretet terjeszteni, végig csak igen halvány fogalmunk volt arról, hogy merre járunk. sok minden utólag, a netről derült ki. kiln helyett hillt, and helyett amot, a helyi csemegének számító magvas, puffasztott gabonás grillázs kapcsán peanuts helyett például következetesen penist mondott a miénk, hogy csak egy párat említsek.

foshan egyébként állítólag a harcművészetek legfőbb zászlóshajója is. csak úgy hemzsegtek itt az olyan kaliberű grandmasterek, mint huang feihong (黄飞鸿) vagy yip man (叶问). ennek megfelelően bruce lee zarándokhelyként is igyekszenek lehúzni még egy bőrt az egyszeri turistáról. nevezetes még a hely továbbá arról is, hogy itt lopták el a kis kék lumixomat, hogy akadna epilátor az orrszőrébe a rohadék 小偷-jának. nem hinném, hogy az északi kampusz brit hallgatóinak pont az én kompakt kamerámra fájt volna a foguk, úgyhogy, ha muszáj volna, leginkább az étterem személyzetére tudnék tippelni, ők sertepertéltek a hátam mögött folyton, de különben fogalmam sincs. az utolsó kép, amit fotóztam vele, a csirkefej volt az ebédlőasztalon - ilyen pocsék kaját, mint ezen az úton végig, különben még egyikünk sem evett kínában. ebéd után föl a buszra, le a buszról, és akkor már nem volt meg.

míg a többiek az ősök templomát járták (amit mi már szeptemberben amúgyis megtekintettünk, ugye), én az egyik kantonit is jól beszélő guide-dal cikáztam föl-alá csekkolni a buszt, az éttermet, a parkolót, a nemzeti dohánybolt sarki közért, ahol cigarettát vásároltunk... mindhiába. [kábé mintha tőből csonkolták volna a jobb karomat, baszics.] a veszteség számos fájdalmas következménye közül az egyik, hogy a továbbiakban kénytelen voltam telefonnal fotózni, amitől amúgy a hátam is borsódzik. viszont így legalább videóztam is. nagyon kutyaütő vagyok még a telához, meg a fókusz is szédítően riszálja magát, de akkor is érdemes megteninteni, mit művelnek esténként a kínaiak a hátunk mögött (itt éppen nagyjából 300-an, nemre, korra és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül). 

az éjszakát egy jiangmeni (江门) hotelben töltöttük (puha ágy, ülős wc, már épp csak a kád hiányzott, hogy a félév hátralévő részére megtagadjuk a távozást). jiangmen meglepően hangulatos helynek bizonyult. urbánus, de viszonylag emberi léptékű település. amint besötétedett, mindenki kirohant gyereket legeltetni, taijizni, énekelni, táncolni (ez a gyakorlatban legalább 3-5, egymástól csupán néhány méterre elhelyezett, különböző zenét sugárzó, nagyteljesítményű hangfalat jelent a város közepén), gipszfigurákat festegetni a kölöknek, zsonglőrködést gyakorolni, kajálni, vagy csak úgy lézengeni, mint mi. otthon mennyire elképzelhetetlen volna már, hogy virgonc ifjak, elhízott nagymamák és középkorú, alkoholista mesteremberek együtt lóbálják a csipejüket hol egy népies műdal, hol a gangnam style örökbecsű dallamára az erzsébet téren. legnagyobb menőség, emelem kalapom, és nem bírok felhagyni a vigyorgással.

vasárnap indultunk tovább a gyöngy folyó deltájában meghúzódó, kaipinghoz (开平) tartozó zili (自力) faluba diaolou-kat (碉楼) vizslatni. többniyre a múlt század 20-as, 30-as éveiben emelték őket kantonból elszármazott, majd visszatért amerikás kínaiak. a tetőteraszról kiválóan lehet lesni a közelgő árvizeket meg portyázó betyárokat, és időben eldönteni, hogy flee or fight. unesco világörökség és kedvelt (kungfu)filmforgatási helyszín, egyebek mellett itt, a mingshi lou (铭石楼) nevezetűben forgattak a grandmasterhez is például.

a másik kaipingi ó- és egyben stúdióvároska, ahol jártunk, chikan (赤坎), itt is forgott a grandmaster is, meg sok más is. ahhoz képest, hogy az egyetem szervezte, váratlanul jó kis túra volt. ahhoz képest meg pláne, hogy odalett a gépem. tisztelegjünk néma főhajtással az emlékének.

még több (főleg telefonos) képet itt lehet nézni. 

.  .  .  .

(a fentiekhez csak áttételesen vagy sehogy sem kapcsolódó, de elég érdekes linkekből) büfé:

harbinban bekapcsolták a fűtést
ikea hackers
kowloon walled city, 1999
lilongirtás, 2013

kutyaharapás

ön jelenleg egy bizarr alternatív univerzumban tartózkodik,

mégis gyanúsan sokat kuncog, kíváncsiskodik, bandázik, nemegyszer hangos kacagásra ragadtatja magát?

egy, a földi tudomány számára mindmáig meghatározhatatlan légkörű bolygó irdatlan nagyvárosának életterén osztozik ön 14M vogonnal,

ennek ellenére nem kínozza önt illendő mértékű honvágy?

 

ne essen kétségbe, hiszen mindjárt érkezik az első hullám magától is.

 

amennyiben ön ezt későinek találja, kevesli, semmiképp se elégedjen meg a honi széppróza olvasásával vagy hátországi képek nézegetésével.

 

találkozzon otthonról érkezett látogatóval! ez minden körülmények között segíteni fog az ön problémáján.

véletlen túladagolás esetén borogassa frissen előidézett honvágyát a legnépszerűbb közösségi portál látogatásával, illetőleg az óhaza belföldi híreinek tallózásával.

a harapás és a szőre is működik. without fail.

要 bamboo?

OFF: csak nehogy elfeledjétek, ha nekiálltok elképzelni blogolás közben: reméltem, hogy az esténkénti hangosbemondós zenesugárzás a népköztársaság kikiáltásának évfordulójával abbamarad majd, de nem. minden nap. m i n d e n   n a p. még mindig. egyelőre cypress hillel viszonzom a tüzet (a tilos archívum még akad egy kissé, mióta a tunéziaiak széthekkelték az oldalt), de ha ez januárig így marad, nem állok jót magamért :ON

a nemzeti ünnep jó oldala viszont, hogy okt. 1-től 7-ig szünet volt (amiért cserébe előtte és utána jó darabig 7végén is óráink vannak). pontosabban az egyetlen tanítási szünet a félévben. mit tesz isten, az iskolavezetés úgy szervezte, hogy pont erre az időre kellett a frissen érkezett hallgatóknak beadni az összes papírt a bevándorlásiakhoz. (mikor erre rávilágítottam, és a figyelmükbe idéztem, hogy elég sokan csupán ezt a félévet töltjük itt, konkrétan kiröhögtek, hogy jéé, tényleg, így jártunk.) az ünnep alatt a fű sem nő különben, bottal sem nyúlnak a cuccunkhoz, de addig sem mozdulhatunk a városból nélküle: vonat- és repjegy vásárláshoz is kell az útlevél. hál'istennek én annakidején a kért multiple entry X vízum helyett single entry F vízumot kaptam (kínai konzulátus, naná), így az utolsó pillanatban kiderült, hogy nekem mégsem kell most beszolgáltatnom az útiokmányaimat, elég az ünnep után. viszont mire ezt az infót kicsikartam a hatalmasságokból, már alig-alig maradt 1 kevéske idő fontoskodni, meg szállást foglalni, pláne, hogy ilyenkor a helyi erők is fel-alá kirándulnak, az árakat meg fellövik sokszorosára. (pekingről, régi tanárnők meglátogatásáról addigra már szó sem lehetett.) a banda fele papiros híján le is csúszott az útról. meg el is gyávultak, pedig részint miattuk is erőltettem a buszos úticélt - az útlevél nélkül is megy. de főképp a BBC dokumentumfilmek miatt.

mindenek dacára (a c15 veterán magyarjával és vietnámi barátnőjével) hárman végül szerencsésen megvettünk a jegyeket, és 3-án valamivel éjfél előtt felkerekedtünk 阳朔-ba (yangshuo). másnap reggel 7-re értünk oda, és rögvest le is esett az állunk. szó szerint minden utca végén ott tornyosulnak a hegyek. mit hegyek, elképesztő karsztsüvegek. de tényleg.

a népnemzeti aranyhét alatt hemzsegtek a (főleg belföldi) turisták a városka váci utcájának környékén, de 2 sarokkal arrébb már nyugi volt, piac és (ha nem említettem volna még) hegyek. meg ordenáré giccses naplementék.

másfél nap csatangolás és csónakázás után továbbálltunk xingpingbe (兴坪), ahonnan aztán a li (漓江) partján elsétáltunk yangdi-ig (杨堤). végig szinten mentünk a folyó mentén, túrának épp nem nevezném, de tájélményben volt részünk rendesen. káprázatos környék elképesztő kis falvakkal. némelyik tiszta skanzen, csak mind a mai napig lakják. (most viseltem először zoknit meg zárt cipőt, mióta itt vagyok, amúgy. fura is volt.)

az egész út alatt bambusztutaj-pecérek hada hajkurászott ám minket is, mint minden turistát. a környéken alighanem mindenki a hajóztatásból él. 要 bamboo? a vonatkozó kanyarban természetesen megejtettük a kötelező fotózkodást a 20 yuanes bankóval és modelljével.

xingping amúgy is megejtő ófalujában (tulajdonképpen egyetlen, hosszú utca) pedig belefutottunk egy többnapos halotti torba. 

két dolgog miatt búslakodtam csak kicsit. egyrészt nem jutott idő barlangot nézni sajna (noha az iszapbirkózást boldogan mellőztük), másrészt a bivalyokkal nem találkoztam elég közelről. pedig a bivalyok nagyon jó arcok ám. ezzel együtt, alighanem mindent kihoztunk a last minute trippből, amit csak lehetett, igazán nincs okom panaszra.  

kedves naplóm, két három legeslegjobb dolog is volt viszont a nyaralásban. az egyik, hogy láttam végre tájat, mégpedig milyen csudálatos szépet. a másik, hogy láttam végre kínaiakat. itt GZ-ban, az iskolában mindkettőnek igencsak híján vagyunk. ráadásul kislétszámú, mobil alakulattal, kifogástalan útitársaságban, ami nagy kincs ugye. 

odafelé menet, éjjel egyébként sima, ülős buszon utaztunk. visszafelé, fényes nappal bezzeg sleepert indítottak, jóhogy. ha boriszék nem stoppolnak nekem folyosóvégi helyet, nem tudom, hová hajtogattam volna a lábam 7 órán át. és a pisiszünetben vajon milyen sznekket vásároltak maguknak a kínaiak a hártalévő 3órás útra? na? hát persze, hogy édes-hideg bableves-konzervet (és joghurtot). mi mást.

 

túl sok túl giccses képet az útról erre találtok.

szép és nagy a te országod, kékszakállú.

boldog viharnapot

 

napközben még mindig 30 néhány fok van, amivel nem lenne sok baj, ha nem lenne hozzá néha akár 90pár %-os páratartalom is (olyasmi érzés, mintha egy vizes nejlonzacskóba tekerve mennél a dolgod után álló nap). az usagi egy kicsit a segítségünkre sietett (másoknak azért nem jött kapóra) azóta, hogy meglegyintett kicsit a szele, megcsappant a fülledtség, és már kétszer is aludtam simán nyitott ablaknál ventillátor és légkondi nélkül! és bár ez kis lépés az emberiségnek, én eléggé odavagyok tőle. déltájt azért még mindig a fél karomat odaadnám, ha fázhatnék 20 percet. már attól is izzadok, ha nő a körmöm. ami itt egyébként feltünően gyorsabban történik, mint otthon. 

amúgy már mi is mind ernyővel közlekedünk a legnagyobb verőfényben. ez az egyetlen esély a túlélésre.

az első 2 hét bohóckodás után már nem palackos, hanem csapvízzel mosok fogat. 

megérkeztek aliya hátrahagyott göncei 西安-ból. 6 (hat!) darab, egyenként 15 kilós zsák. most ruhák meg pink, tűsarkú szandálok csorognak mindenhonnan, az eddigi átlag 3 helyett pedig 8-szor öltözik át, mielőtt kitalálja, hogy mit vegyen fel a városba : )

nagyon furcsa bodor ádámot telefonon olvasni. nagyon furcsa bodor ádámot kínában olvasni. a regiználtságról éppenséggel az itteniek is tudnhatnak egy s mást, mondjuk. (torontóba üzenem, hogy a PIM kábé az egész életművét felpakolta a netre.) 

mostanra minden gond nélkül eszünk az utcán mindenfélét kordékról. eddig csak nagyon finomakat találtunk így. 

1-2 fáklyahajú afrikai lányon kívül minden alien igyekszik minél inkább feltűzni/elcsatolni a haját. aki elkövette azt a hibát, hogy frufruval érkezett, most nem győzi növeszteni. nem vágom, hogy bírják a helyi nők (egytől-egyig hajfetisiszták, és van is mire felvágniuk) derékig érő, kibontott sörénnyel meg lófarokkal. 

nekem már az a szokás is fura kissé, hogy a bennszülött fiúk hurcolják a csajuk után a táskáikat (és itt most tessenek gyöngyös, leffentyűs, csatos, virágocskás női táskákat vizionálni), azt pedig végképp nem tudom mire vélni, hogy az egyedül utazó férfiak közül miért hordanak szintén meglepően sokan női táskát. 

bréking nyúz: beleruháztunk egy hűtőszekrénybe! itt vigyorog az erkélyenvagymin, hatalmasat javított az életminőségünkön (konkrétan megesik, hogy joghurtot reggelizem mielőtt kilépnék a koleszból). 

 

egy japán-brit-(és erős túlsúlyban)latin-amerikai társaságában eltöltött hússütögetés után lekéstük az ucsó buszokat haza, így kénytelen voltam kipróbálni a motortaxit (pedig arról volt szó, hogy itt a szigeten csak elektromos gépet szabad használni). békávéról nézve eddig sokkal kevésbé volt zavaró, hogy itt simán ér bármivel (pl. DIY cargo bike vagy villás targonca) kivilágítatlanul átmenni a piroson menetiránnyal szembe a 2x3sávoson. most viszont lobogtak a lábujjaim is. ilyen lehet dumbival vágtázni lejtőn, ha kicsi vezet, bukarestben, éjjel, meztelenül, az esőben.

ugyan a veteránok jó előre kiröhögtek, azért csak elmentem az egyetemi uszodába - ami hétköznap 18:00 és 20:00 között (?!?!?!) tart nyitva. az ellenség megtévesztésére van nekik egy rendes 50 méteresük sávokkal meg minden, de hamar kiderült, hogy ez csak optikai tuning. fél kila tettleges ökölharc után feladtam, és kifelé megkérdeztem a kasszírnőt, hogy mit ajánl itt a környéken úszás céljára. először persze nem értette a kérdést, hiszen ez egy uszoda, de felhívtam a figyelmét arra a körülményre, hogy a (mintegy 110 cm mély) medence teljes felületét úszógumis nagycsaládok, ugráló suhancok, és képtelen fátylas ruhakölteményekben, magassarkú csillárokban papucsokban és teljes sminkben pompázó szende húspiaci áruk foglalják el, és még az a néhány egyetmista is, aki erőfitogtatásiból úszáshoz hasonló mozdulatsorokat kísérel meg, mind keresztben lubickol a medencében. mivel a jelenlévők mindegyike végig engem bámult, és pár srác néha versenyezni is nekiállt pár méter erejéig, az kizártnak tekinthető, hogy azért csetlettek-botlottak az utamba folyton, mert nem vettek észre.(igaz, mindezt egyszem, jóval kevésbé árnyalt mondatban adtam tudtára.) mire ő: ja, hogy úszni? na, azt inkább a közeli hotel medencéjében lehet. majd kipróbálom, ha kihevertem ezt a traumát. addig is péntekenként, ha az A3-asban van 口语 óránk, sóvárogva leshetem a női vécé ablakából a parlagon heverő medencé(ke)t : /

holdtölte

中秋节快乐 mindenkinek!

2félét megkóstoltunk az elmaradhatatlan holdsüteményből mi is: a babos finoman szólva nem aratott osztatlan sikert, a (feltehetőleg) fügés nekem ízlett. az őszközép ünnephez tartozó egyéb szokásokból itt nálunk leginkább a tömeges lampioneregetést, a bandákba verődve az átlagosnál is hosszasabban ordibáló, kapatos vietnámi diákokat, illetve magát a teliholdat lehetett megfigyelni. mostanában egyébként többször is látszott az ég éjjel is, nappal is (volt, hogy egyszerre akár 8 csillagot is megfigyelhettünk a hold mellett). szabadidőmben néha kicsit aggódom, hátha mégis igazak a pletykák, miszerint a kormány minden fontosabb nemzeti ünnepen és helyszínen dekorációs céllal ádáz kemikáliákkal oszlatja a felhőket, de többnyire inkább csak örülök a látványnak.

az előző wellness 7végét páran 佛山-ban, egy 7.2 milliós kisvárosban töltöttük rehabilitációs jellegű bandázással, ahová - igaz, bő 2 óra alatt, de - a GZ-i metróval ki lehet jutni. ilyen a városkép a 25. emeletről (kínában mindig mindenütt építkeznek).

minden hájjal megkent, nemzetközi vizeken is jártas helyi vezetőnk jóvoltából elképesztő és elképesztően finom dolgokat ettünk.(sosem fogjuk pontosan megtudni, miket.)

45 kilós lánykák pedig utána úgy szana-szíjjel masszíroztak (2 órán keresztül!), hogy alig bírtunk lábra állni, és még órákig félálomban vigyorogtunk tőle. (a nagyon is szó szerinti mell- és seggmasszázs részeknél ugyan először kissé megütközve kaptuk fel a fejünket, de aztán pikk-pakk visszaszenderültünk. a fiúkat állítólag ruhán keresztük zsurmolászták, viszont nekik parázsló köveket pakoltak a hátukra.)

 

ráadásul a 15 éve alapított, foshani viszonylatban legelső KTV-ben (karaoke bár) volt alkalmam gyorstalpalón behozni szégyenletes lemaradásomat az elmúlt 20 év legfülrepesztőbb mandarin, taiwani, kantoni és angolszász popzenei kínálatából. az igazat megvallva ezen a téren kicsit többbet is megtudtam, mit valaha szerettem volna, bár attól tartok, ez még csak a beugró volt. 

a default fedélzeti kínálat egyebek mellett sörből, dobókockából, gyümölcskosárból és ropogtatnivaló gyanánt ínycsiklandó csirkelábacskákból állt, mely utóbbit érintetlenül az aztalon hagytuk távozáskor, ehhez még asszimilálódnunk kell egy darabig.

a foshani ősök templomának középső tavát szemlátomást a süsü, a sárkány díszlete ihlette, és (figyelj, janek!) hemzsegnek benne a teknősök.

értő közönség figyelte az operaelőadást, mi meg szájtátva lestük a sárkánybőrbe bújt akrobata fiúcskákat*.

meg a kungfufájtereket, akik szanaszét hagyták a fegyvereiket.

a tüzérséget bezzeg kint kellett hagyni.

*edit: róluk közben kiderült, hogy igazából oroszlántácot roptak. ezek szerint minden fura, sárkányküllemű jószág, ami rövidebb, semmint hogy 条 legyen a measure wordje, oroszlán.